A mi közös munkánkból ami talán a legfontosabb eredmény nekem ,hogy sikerült magamat előtérbe helyezi a saját életemben és mertem utána úgy gondolkodni hogy igen is fontos kell hogy legyek magamnak, ne csak mások igényeit elégítsem ki hanem a sajátjaimat is. Elkezdtem megvizsgálni azt hogy mi okozza bennem a rossz érzéseket egy adott szituációban. Megpróbáltam megérteni és helyre tenni magamat, hogy ne legyen ez a rossz érzés vagy pedig elengedni azt a dolgot ami okozza azt. Ennek kapcsán elkezdtem megtanulni elengedni dolgokat nem mindent kontrollálni és megoldani. Engedni a dolgokat hogy aminek mennie kell az menjen aminek maradnia kell az úgy is marad.. Talán ezek azok amik akkor indultak el amikor együtt dolgoztunk, és nagyon sokat segített elindulni ezen a most is tartó azt gondolom egészséges fejlődési pályán. Sok köszönet ezért!

Krisztián

It was the first time I went to breathing therapy, but it certainly won't be the last. At one point in my life, I was under a lot of stress, which I found difficult to process and I felt that something else was missing. I have tried several different methods, but I have not yet experienced anything more exciting than this. During the therapy, I was overcome by amazingly intense bodily sensations, which were a bit scary for a short time, but all the more interesting. Lívia's gentle, supportive presence was reassuring throughout. I felt safe. The question you always ask in your posts is very apt. Do you want to feel it? Here you can really feel it, on a physical level. I recommend it to everyone who experiences stressful situations. It was an amazing experience of how our body stores the situations that happen to us. I am very happy that there is such a qualified specialist in Hungary!

Ágnes

Szeretném még egyszer megköszönni a szombati workshopot, nagyon örülök, hogy megismerhettelek ? Bár nehezen indultam el, és mindent kitaláltam, hogyan úszhatnám meg, de végül mégis elmentem, amit egyáltalán nem bántam meg. Nagyon megfogott a személyed, a határozottságod, ahogy vezetted az egészet, és mellette mégis gyengéden, kedvesen fordultál mindenkihez személyesen is. Egyenként is figyeltél ránk, rám. Az összekötő magyarázatok gondolatisága mentén már jó ideje elindultam a lelki, szellemi, érzelmi gyógyítás útján, találkoztam sok módszerrel, de fizikai szintre még nem volt bátorságom hozni, mert nem is találkoztam olyan segítővel sem, akitől el tudtam volna fogadni, hogy hozzám érjen. Bevallom, felszabadító volt, a workshop után is.

Andi

You helped me a lot! I owe you a special experience, one that I didn't think I could experience. You have strengthened me and opened my eyes to many things. You confronted my less likable self and gave me the key to change. With the photo montage homework, I got a picture of myself and got closer to a friend of mine, who helped me with homework and after several years of one-sided friendship showed me that I am still important to her. I hope we will meet again. Have a lot of joy in learning again! A million kisses and thank you for everything!

Betti

A Líviával közös munkánkról két szó jut most eszembe: bizalom és profizmus. Számos segítő foglalkozású emberrel dolgoztam együtt az elmúlt években, és eddigi tapasztalataim alapján úgy érzem, hogy Líviától valódi segítséget kaptam. Bizalom és profizmus – a szexualitással kapcsolatos traumák oldásához szakembert találni számomra egy több-ismeretlenes egyenlet volt számos kudarcot és fél-sikert követően. Líviában egy olyan segítőt találtam meg, aki nagy hozzáértéssel, teljes fókusszal és nyitottsággal fordul az ember felé. Úgy éreztem, hogy ítélkezés nélkül, nyugodtan, bizalommal oszthattam meg vele a problémáimat-félelmeimet. Szakmai profizmusáról és elhivatottságáról számomra mindent elmond az, hogy rendszeresen jár továbbképzésekre: a közös munkánk időszaka alatt több alkalommal volt külföldön és szenvedéllyel számolt be az új tapasztalatairól. A Líviával közös munkánkról két szó jut most eszembe: bizalom és profizmus. Számos segítő foglalkozású emberrel dolgoztam együtt az elmúlt években, és eddigi tapasztalataim alapján úgy érzem, hogy Líviától valódi segítséget kaptam. Bizalom és profizmus – a szexualitással kapcsolatos traumák oldásához szakembert találni számomra egy több-ismeretlenes egyenlet volt számos kudarcot és fél-sikert követően. Líviában egy olyan segítőt találtam meg, aki nagy hozzáértéssel, teljes fókusszal és nyitottsággal fordul az ember felé. Úgy éreztem, hogy ítélkezés nélkül, nyugodtan, bizalommal oszthattam meg vele a problémáimat-félelmeimet. Szakmai profizmusáról és elhivatottságáról számomra mindent elmond az, hogy rendszeresen jár továbbképzésekre: a közös munkánk időszaka alatt több alkalommal volt külföldön és szenvedéllyel számolt be az új tapasztalatairól.

Zsuzsanna

Szia Lívia!

Szerettük volna megvárni a 12. hetet, addig csak a szűk család tudta a kis csodánkat, most már 13 hetes múltam, szóval az elmúlt hetekben nagyon sokat gondolkoztam és összegeztem hogy mik is történtek velem visszanézve, hogy jutottam el A-ból B-be.

Mikor először kezdtünk el együtt dolgozni veled, két fő „problémám” volt, mindkettő a Nőiségemmel kapcsolatosan: az egyik hogy a szexuális életem eléggé nyögvenyelős volt, annak ellenére, hogy mikor összejöttem a párommal életem legnagyobb magaslatait éltem meg vele, mégsem volt soha orgazmusom, a másik pedig hogy évekre visszamenőleg kaptam egy olyan hírt, hogy nekem csak úgy spontán nem lehet gyerekem, hormont akartak adni, kaparástól elkezdve mindenfélét hallottam hogy mi lesz majd jó nekem. Mind a két női minőségben egy kudarcnak éreztem magam, se mint anyai nő, se mind a szexi szajha nem tudtam funkcionálni, úgy éreztem hogy be vagyok zárva egy női testbe amivel semmit se tudok kezdeni, nem tudok hozzá kapcsolódni. Már akkor sem fogadtam el a hormonokat, egészségügyis vagyok, mégsem hiszek benne.

Abban hiszek, hogy a testem leköveti amit gondolok, amiket érzek, amiket cselekszek…. ahhoz igazodik aki jelenleg vagyok, tehát azzal kell kezdenem valamit, ha változást szeretnék. Szerintem minden más próbálkozás a magam megerőszakolása, egy agresszív belenyúlás a saját ritmusomba. Persze mindenki máshogy látja, de ez az én hitem.

Szóval elkezdtük a közös munkát és minél jobban figyeltem a testem belülről, annál inkább azt éreztem hogy egy nagy feszület vagyok, tele akarással, elvárásokkal, görcsökkel (amik persze havonta nagyon nagyon intenzíven meg is jelentek). Ha elképzeltem hogy egy kicsi leszülető lélek lennék, hát akkor tuti nem akarnék egy ilyen helyre beköltözni, úgy éreztem a medencém kőből van, nincs benne szabadság, lágyság, csak keménység és nagyon hideg.

Elkezdtük a légzéseket – amit amúgy a mai napig csinálok sokszor – a testi oldásokat, amik olyan élményeket és emlékeket szakítottak fel, amikre soha életemben nem gondoltam. Döbbenetes volt látni, hogy annak ellenére, hogy nem tudok a gyerekkoromból konkrét bántalmazásokat és traumákat felhozni, mégis mennyire tele vagyok vele. Hogy életem legnagyobb traumája egy orrmandula műtét, ahol megtanultam hogy nem vagyok biztonságban, a szüleim se védenek meg, hisz ők vittek oda, a férfiak bántaknak, nem rendelkezhetek a testemmel, jobb ha hagyom magam és hamarabb vége, nincs jogom kérni hogy ezt nem szeretném, stb.

Persze már úgy írok erről, mint egy nagyon távoli emlékről, amit élvezettel mesélek el, mert ebből az állapotból tanultam meg újra bízni, újra megtanulni kérni (mert eddig azt se tudtam mit szeretnék, nem még hogy kérjek is), kinyilvánítani a vágyam szégyenérzet nélkül, hangot adni (ez az egyik kedvencem amit nálad éltem meg, hallani magam), hogy annak ellenére hogy az agyam tudja hogy szükséges volt a műtét, a lelkem megengedheti magának hogy haragudjon, hogy utálja kicsit a világot amiért ezt tették vele, és annak ellenére hogy harag van benne jelenleg mert jogom van az érzéseimhez) annak ellenére szereti a szüleit, a családját, nem rossz ember, nem gonosz, nem megvetni való, egyszerűen haragszik és ez így jól van.

Ahogy haladtunk a kezelésekkel, és oldódott fel a testem, ahogy megengedtem neki hogy fájjon úgy múlt el a havi görcsöm is például, úgy bújtak ki belőle vágyak és érzések, amiket eddig „nemszabad”-nak gondoltam, abból a sziklaszirtből bennem úgy lett egy takaros kis otthon, kis patakkal, tábortűzzel, pokróccal a csillagos ég alatt, ahova úgy érzetem már szívesen odajárnék.

Egyre kezdett belőlem eltűnni az orgazmus iránti vágy, mert elkezdtem azt élvezni ami van.

Belelassultam, beleengedtem magam, belelágyultam, szemérmesség nélkül kimondtam amit kérek, megkaptam, még a gyerek iránti görcsös akarásom is homályba veszett, megérkeztem lassan a pillanatba ami éppen volt és az a pillanat éppen pont úgy lett jó, nem volt célja hogy most gyerekünk legyen, vagy ilyesmi, csak szabadon és lazán szerettük egymást fesztelenség nélkül. Pontosan tudom azt is melyik együttlétünk volt az amiben fogant a baba, az egyik legmélyebb pillanatú, amit elképzelhetetlennek tartok hogy megélhettem volna ha nincs mögöttem az egy év munka amit veled töltöttem, amiben feloldódhattam, amiben fájhatott aminek kellett és így visszakaphattam magam újra és elkezdhettem megtanulni élvezni és szeretni a testem! Kimondhatatlanul köszönöm szépen.

Száz százalék hogy még találkozunk a szülésem után, keresni foglak!

Minden szavam publikus, sőt, üzenem a nőtársaimnak akik hasonló problémákkal éldegélnek valahol a világban, hogy hajrá, mert igenis vannak magasságok, merjenek segítséget kérni, dolgozni, szembenézni, kitartani és megérdemlik ők is a csodákat!

Köszönöm!

Nóra