Mindenkinek az életében van egy olyan esemény, ami túlterhelte az idegrendszerét.
Akkor is, ha nem emlékszik rá.
Akkor is, ha elhitették vele, hogy nincs vele semmi baj.
Akkor is, ha szégyelli.
Akkor is, ha még sose gondolt rá.
A szomatikus módszerek legnagyobb előnye, hogy nem kell mindig feltépni a régi sebeket, nem kell szembesülnünk a szégyenünkkel, és nem kell átlépnünk a gondolati korlátainkat.
Ha túlestünk a tagadáson, akkor megtalálhatjuk a testünkben azokat a feszültségeket, görcsöket, gátakat, amelyeket „cipelünk” (vagyis állandóan energiát fordítunk a fenntartásukra és a fizikai megtestesülésükre).
Ha felszabadítjuk ezeket a feszültségeket, akkor közelebb kerülünk magunkhoz és a jelenhez. Itt és most és a testünkben élhetünk egy élhetőbb életet, vagy akár bátran lehetünk boldogok.
Do you want to finally feel it?
Ölelés: Lívia♥
A trauma valódi.
Akkor is, ha mások, akik ugyanezt átélték, nem tartják annak.
Akkor is, ha „el lehetett volna kerülni”.
Akkor is, ha régen történt.
Akkor is, ha senki nem tud róla.
A trauma valódi, és megérdemled, hogy megoszthasd másokkal.
Ez nem kétségbeesett színjáték.
Ez nem feltűnősködés.
Ez csak öngondoskodás.
Ez csak elképesztő bátorság.
És a fájdalom nagyságától függetlenül szabad feldolgozni és útjára engedni.
A trauma számít.
Az élmény számít.
A gyógyulás számít.
Soha, senki nem veheti el senkitől.
(Daniell Koepke)