Sokszor azt gondolod, hogy a szégyen egy érzés.
Valami kellemetlen, amit időről időre „érezni szoktál ”.
A valóságban a szégyen gyakran nem így működik.
Sokszor nem is érződik konkrét érzelemként, inkább olyan, mint egy belső atmoszféra.
Egy láthatatlan klíma, amely körülveszi a belső világodat, és már jóval azelőtt megszervezi a viselkedésedet, hogy egyáltalán kapcsolatba lépnél az érzéseiddel.
Ez az állapot egy alapvető belső üzenetet hordoz, amely egyszerű – és pusztítóan ismerős:
„Valami baj van velem.”
„Nem biztonságos, hogy lássanak.”
IFS-szemléletben ez nem egy „hibás érzés”, hanem egy nagyon korán kialakult belső állapot, amelyet egy vagy több rész hordoz.
Ezek a részek nem feltétlenül beszélnek hangosan.
Nem drámaiak. Sőt…
Sokszor annyira megszokottak, mint a levegő, amit belélegzel.
Olyan régen vannak jelen, hogy már nem is kérdőjelezed meg őket – egyszerűen igazságnak érzed, amit közvetítenek.
A szégyen szinte soha nem egyedül érkezik.
Köré védelmi rétegek szerveződnek, olyan belső részek formájában (menedzserek, tűzoltók), amelyeknek egyetlen céljuk van: fenntartani a biztonságot.
Ilyen a megfelelési kényszer, a maximalizmus és a szorongás is.
Ezek nem hibák.
Nem „rossz működések”.
Az IFS nyelvén szólva: intelligens, adaptív védelmező részek, amelyek egykor valóban életmentő stratégiákat képviseltek.
A megfelelésed azt üzeni:
„Ha mindenki más rendben van körülöttem, akkor én is biztonságban leszek.”
A maximalizmusod azt mondja:
„Ha hibázol, baj lesz.”
„Ha nem vagy elég jó, elveszítesz valamit (szeretetet, helyet, biztonságot).”
„Ha nem kontrollálok, szétesünk.”
A szorongásod pedig azt mondja:
„Ha elég éber vagyok, ha előre figyelek, akkor nem érhet váratlanul a veszély.”
Ezek a részek gyakran olyan környezetekben alakultak ki, ahol a biztonság azon múlt, mennyire pontosan tudtad olvasni mások hangulatát, reakcióit, kimondott vagy kimondatlan elvárásait.
A rendszered megtanulta: a kapcsolódás ára az önmagadhoz való igazodás feladása.
Ahogy a védekezések lassan fellazulnak, közelebb kerülsz magadhoz.
Itt gyakran megjelenik a harag és a félelem.
Két olyan érzelem, amelyet sokszor, sokáig tanultál meg elnyomni.
A harag túl veszélyesnek tűnt, mert fenyegette a kötődésedet.
A félelem pedig túl instabilnak, mert megbontotta a belső egyensúlyodat.
Az IFS szemléletben azonban ezek sem ellenségek.
Ezek is részek. Kapuőrök. Olyan belső jelzőrendszerek, amelyek határokat jeleznek, fenyegetést jeleznek, és azt üzenik: valami fontos történik odabent.
Ha ezeken a rétegeken keresztülhaladunk, gyakran nem egyszerű szomorúságba érkezünk meg, hanem gyászba.
Gyászba azért, ami nem lehetett.
A meg nem kapott kapcsolódásért.
A meg nem engedett szükségletekért.
Azért a részért, akinek egykor nem volt szabad vágynia, kérnie, jelen lennie.
Ez a magréteg halk. Lágy. Sebezhető.
Mélyen kapcsolati.
Itt az idegrendszered már nem védekezik, hanem érez.
És a gyász alatt gyakran ott él valami nagyon élő: vágyódás, gyengédség, szeretet, jelenlét.
A vágy arra, hogy valóban találkozzanak veled.
Nem a működéseddel, nem a teljesítményeddel, hanem azzal, aki valóban vagy.
Fontos különbség, amit itt érdemes megjegyezni!!!
A szomorúság nem cél. Hanem küszöb.
Átmenet. Olvadás.
Ami alatta gyakran ott van, az nem üresség, hanem élő kapcsolódás, intimitás, vitalitás és önmagadba vetett bizalom.
Az integráció nem ott ér véget, ahol fáj.
Hanem ott kezd igazán működni, amikor átmész rajta.
Akarsz végre érezni?
https://facebook.com/events/s/szegyen-a-testedbe-zart-reszei/1184656040513990/
