„Mintha egy vérátömlesztésen estem volna át”. Több évnyi kognitív terápia után egy ponton arra jutottam: megrekedtem. A „kibeszélős” módszerek már nem vittek tovább. Éreztem, hogy van még valami a mélyben – valami, amit nem tudok szavakkal elérni, csak újra és újra megkerülök. Hiába próbáltam körbejárni, valami még mindig blokkolt. Ekkor találtam rá Livire. Fogalmam sem volt, mi fán terem a testalapú, szomatikus terápia, de valami mégis megmozdult bennem. Elolvastam róla, beszélgettünk, és tudtam: belevágok. Már az első találkozáskor világossá vált, hogy a testem sokkal többet elárul rólam, mint amit valaha kimondtam. A tartásom, a mimikám, a jelenlétem – Livi ezeket olvasta, értette, és visszatükrözte. Olyan dolgokat mutatott meg nekem, amiket még magamnak sem mertem bevallani. A légzéssel és különféle gyakorlatokon keresztül elkezdtünk a testemmel „beszélgetni”. Először furcsa volt – később már természetes. Mintha végre valóban lenne nyelve a testemnek. És ezzel együtt elkezdtek felszínre jönni az érzések, emlékek, traumák… volt belőlük bőven. Ahogy telt az idő, én is elkezdtem kinyílni. Már nem fagytam le egy-egy konfliktusban. Lassan, de biztosan levetettem az alárendelődő szerepet. A jókislány üzemmód kikopott. Elkezdtem figyelni arra, hogy nekem mi jó. Mit akar a testem. Mit szeretnék én. Livi ebben végig mellettem állt. Támogatott, tükröt tartott, és mindig erőt adott. Minden alkalom után úgy éreztem, mintha vérátömlesztést kaptam volna. Megtanultam tőle kimondani olyan szavakat, amiket addig talán nem is ismertem igazán: szabad, lehet, engedem. Ezek a szavak felszabadítottak. Nem mondom, hogy ma már nincsenek nehézségeim. De van eszköztáram. Tudom, hova nyúlhatok. És azóta is ajánlom másoknak ezt a fajta terápiát. Hálás vagyok, hogy Livi ott volt velem az úton. És bátorított, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Tanulság: Sokszor hisszük, hogy elég megérteni valamit fejben – de a valódi változás nem mindig ott kezdődik. A test nem hazudik. Elraktároz mindent, amit túl gyorsan, túl egyedül vagy túl korán kellett megélnünk. És ha a gyógyulásról beszélünk, nemcsak a történet újramesélésére van szükség, hanem arra is, hogy újra átéljük – biztonságban, kapcsolatban, testben maradva. Ami egyszer túl sok volt, az ma már elbírható lehet – ha van, aki tart. A test nem csak emlékezik. A test gyógyulni is tud. És ha meghallgatjuk, vezetni fog minket oda, ahol végre szabaddá válhatunk.